Március hónap folyamán elkezdődött az önkéntes csoportok keretében a gyógynövényekről, valamint azok termesztéséről és feldolgozásáról szerzett tudás megosztása, továbbadása. A Ferenc Lehel, Cseke Árkosi Katalin, Pakot Magdolna oktatók által átadott ismereteket a képzés résztvevői továbbították a gyógynövénygyűjtés iránt érdeklődő helyi közösségi tagok számára.

Homoródkarácsonyfalván a képzésen hallottakat adta át Benedek Enikő és Máthé Erika az érdeklődőknek március 12.-én, délelőtt 11 órától a helyi kultúrotthonban. Nagy érdeklődést keltett a fűszercsiga.

Geréb Enikő-Hajnal március 14-én, a bögözi kultúrotthon kistermében tartott előadást az érdeklődőknek a februári képzésen tanultakról, a fontosabb tavaszi tenni-valókról.

Székelymuzsnán március 17-én, este 7 órától a református imateremben tartotta meg a tudásátadást Orbán Izabella. A résztvevők figyelmesen hallgatták az előadást, és le is jegyezték a fontosabb tudnivalókat.

Zetelakán március 17.-én a képzésen tanultakat adták át az érdeklődőknek Gáspár Hajnal, Kalapács Anna, Biró Enikő.

Március 18-án Pálfalván a tudásatadás nagy érdeklő-désnek örvendett. A résztvevők tetszéssel figyelték az előadást, és megegyeztek abban, hogy mindenkinél közösen fogják elkészíteni a kerekágyást és a fűszerspirált.

Szentábrahám, március 29.

Az előadásba a hallgatóság is bekapcsolódott, értékes információkat, jól bevált tapasztalatokat osztottak meg egymással.

Bikafalván március 30-án, a Wolter Alapítvány székhelyén találkoztak a gyógynövény-gyűjtés iránt érdeklődők. László Margit részletesen beszámolt a képzésen elhangzottakról.

Április 1-én Gyepesben, a Recsenyédiekkel közösen, Cseke Enikő és Orbán Katalin átadták az elöző képzéseken tanultakat. A résztvevők nagy tetszéssel figyelték az előadást.

Székelymuzsnán, március 31-én Orbán Izabella tartott előadást az érdeklődőknek, április 13-án pedig ismét találkoztak a gyógynövénygyűjtők: “Érdekes tapasztalat volt, kicsit látványosabb, sok új dolgot tudtunk meg és próbálhattunk ki. Fűben, fában orvosság – tartja a mondás, és erről mi magunk is meggyőződhettünk. Olyan tavaszi növényekből készítettünk vértisztító, friss zöld salátát, amelyek mindannyiunk kertjében megtalálhatóak, eddig valószínűleg gyomnak néztük őket, de most már tudjuk, hogy az olyan növények, mint a tyúkhúr, veronika, kereklevelű repkény, pásztortáska, árva csihány, ibolya és boglárka nemcsak gyógynövények, de salátaként ehetőek és nagyon finomak. Elhihetik, mi megkóstoltuk! A saláta után ibolyacukrot is készítettünk. Majd megtudhattuk, hogyan lehet gyógynövényekből kenőcsöket, fürdősót keszíteni.” – számolt be Karsai Kinga az eseményről.

Homoródkarácsonyfalván Benedek Enikő és Máthé Erika március 29.-én az Unitárius Egyház tanácstermében átadta a második képzésen tanultakat az érdeklődőknek. Előadás után a kertben megnézték a frissen kibúvó medvehagymát valamint a pettyes levelű tüdőfüvet.

Április 24.-én az érdeklődők megismerkedhettek a Lókodban bemutatott ínfű, orvosi veronika és kereklevelű repkény valamint a kék ibolya gyógyhatásával. Az előadás végén felavatták az előző héten készült kis gyógynövényes kertet, melybe tizenhárom gyógynövényt ültettek. Kíváncsian szemlélték és kóstolgatták a zsenge gyógynövényeket.