Július 19.-én Radnótfájára (Szászrégen) látogattak az Erdélyi gyógynövénykert udvarhelyszéki és Kolozsvár környéki önkéntesei, ahol megtekintették Szakács Csaba erdőmérnök gazdaságát. Szakács Csaba 25 évvel ezelőtt indította vállalkozását, a Prodplant Impex kft-t, amely ma már 200 ha területen termel gyógynövényeket. 2000-től tért át biotermelésre, 2004-től pedig fokozatosan, egyre nagyobb területen vezette be a biodinamikus termelési módszert. Ma már 134 ha-os területen nyerte el a biodinamikus minősítést, és az ausztriai Sonnentor vállalat egyik legjelentősebb termelője.

Az Erdélyi gyógynövénykert csapata nem érkezett üres kézzel, az önkéntesek saját gyűjtésű, illatos szurokfűcsokrot vittek magukkal a zetelaki mezőről, valamint ízletes Székelygyümölcs termékekkel ajándékozták meg a gyógynövénytermesztő gazdálkodót.

Az ismertető a géppark bemutatásával kezdődött, az egyre fogyatkozó kézi munkaerő mellett ugyanis szükség van a gépek segítségére is. Ezután az erdőmérnök bemutatta, hogyan készíti elő a preparátumokat, ugyanis a biodinamikus minősítés alapfeltétele a preparátumok alkalmazása. A nagy kapacitású szárítók megtekintésekor kihangsúlyozta, hogy a minőség nagyon lényeges szempont a biodinamikus termékeknél, ezért fontos, hogy a növények szárításkor ne veszítsenek íz-, illat- és színanyagukból. Ezt ott a helyszínen bizonyították is a szárító polcain kiterített illatozó, Damaszkuszi rózsaszirom-, valamint a különféle színekben pompázó búzavirágfej-rétegek.

A gazdasági épületek közelében található több mint tíz éves rózsaültevényen már lejárt a “szüret”. Szakács Csaba elmondta, kora tavasszal következik a hajtások visszametszése, hogy a sorokat könnyebben lehessen gondozni, a töveket pedig lehessen megközelíteni a szirmok begyűjtésekor.

A város szélén több hektáron elterülő búzavirág-vetések különböző színben pompáztak, a szedők pedig kézzel gyűjtötték kosárba a búzavirágfejeket.

Délben a Gliga Farm által működtetett vendéglőben ebédelt a csoport, ahol Mureșan Cristian közgazdász beszélt a több lábon álló gazdaságról, amelyben több száz ha-on termelnek gyümölcsöt, illetve gabonát, de nagyszámú állatállománnyal is rendelkeznek. A gyümölcsöst egy fiatal kertészmérnök mutatta be, aki szeretettel és hittel beszélt munkájáról, és elmondta, hogy igyekszik természetbarát módszereket alkalmazni, bár a gazdaságban nem folyik biotermelés.

Délután a Sonnentor termékeket bemutató és forgalmazó üzletbe látogattak az önkéntesek, ahol Thomas Weinraub igazgató elmesélte a cég alapításának és fejlődésének történetét. A romániai értékesítéssel megbízott szakember kihangsúlyozta, hogy a termékek jó minősége mellett a csinos és mutatós csomagolás is nagyon fontos marketing-szempont.