A 2020-as évben az Erdélyi Gyógynövénykert Egyesület egyik célkitűzése volt a mozgalom terjesztése, amit az online lehetőségek kihasználásával sikerült megvalósítani a járvány okozta rendkívüli helyzetben is. Ebben nagy segítségünkre volt a Bethlen Gábor Alapnál nyert pályázatunk: “Az Erdélyi Gyógynövénykert Egyesület infrastrukturális fejlesztése és tevékenységének Erdélyi szintű kiterjesztése”. A korlátozások miatt nem jutottunk ugyan el távoli helyszínekre, június 27-én azonban részt vettünk az V. Online Székelyföldi Gyógynövénynapon.
Nyomon követtük az előző években lebonyolított projektjeink fenntarthatóságát: a kipályáztatott szárítók használatát, az elosztó pontok működését. A Lókodi Gyógynövényes Nyílt Nap előkészítésére szerveztünk egy műhelyt, magát az eseményt pedig az online térben tartottuk meg. Augusztusban képzést tartottunk természetgyógyászat témában, amelyről készítettünk egy filmet, ezt a Lókodi Nyílt Nap alkalmával tettük közzé.
Július és augusztus hónapban táborokban tartottunk foglalkozásokat gyógynövénygyűjtés, gyógynövényes készítmények előállítása témában, amelyeken gyerekek és felnőttek vettek részt.
Megjelentettünk egy kiadványt, amely különféle gyógynövényes foglalkozások szervezéséhez nyújt segítséget pedagógusoknak.
Decemberben szerveztük meg a Gyógynövényes Készítmények Karácsonyi Börzéjét, online eseményként, ahol elsősorban tagjaink termékeit, készítményeit népszerűsítettük, és adományokat gyűjtöttünk. Ennek eredményeként 3 székelyudvarhelyi, 80 év fölötti, egyedül élő személynek juttattunk el adománycsomagot.
A projektből eszközöket is vásároltunk – egy vetítőt és egy okos táblát -, ezeket a továbbiakban képzéseinken fogjuk használni.

