Játékos tanulásra hívjuk a fiatalokat. A Gyógynövényes kalandok a Lókodi Kompetencia Központban című kisfilmünk megtekintése után egy feladatlap kitöltésével lehet bekapcsolódni az azonos című projektünkben, amely a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt támogatásával valósul meg. Az első 100 résztvevőt a projektben készült kiadvánnyal jutalmazzuk. A kiadványokat át lehet venni a Civitas Alapítvány székhelyén (Székelyudvarhely, Solymossy utca 29), postázást nem vállalunk.
A feladatlap kitölthető itt.
A Gyógynövényes kalandok a Lókodi Kompetencia című projekt alapgondolata az „Ép Testben Ép Lélek” közmondás szelleméből indul ki, valamint abból a felismerésből, hogy a mai ember eltávolodott a természettől, legtöbben már nem ismerik fel a fákat, a gyom- és gyógynövényeket, a vadon élő állatokat, nem tudják, mi ehető és mi nem, a vadon élő növények közül mit, mire lehet felhasználni.
Dédszüleink generációja még tudatában volt a legfontosabb gyógynövények hatásának, ma már ezt tanítani kell, az iskola keretei azonban ezt nem teszik lehetővé.
A Lókodi Kompetencia Központban lehetőség van úgy az elméleti ismeretek átadására, mint a szemléltetésre (gyógynövényes kert áll rendelkezésre), illetve a gyakorlati bemutatásra (szárító, lepárló berendezés, elsődleges feldolgozáshoz szükséges edények). Egyesületünk tagjai pedig rendelkeznek azzal a gyakorlati tapasztalattal, amely a tudás átadásához, a foglalkozások megtartásához szükséges.

