A farkaslaki iskola VIII. osztályosai tettek látogatást 2016 október 7-én a lókodi kompetencia központban. Ők már az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál gyógynövényes sátránál elkezdték az ismerkedést a gyógynövények sokszínű világával, ennek az ismerkedésnek a következő állomását képezte a Lókodban tett látogatás. A program első részében egy bevezető előadáson a résztvevő diákok elsajátíthatták a  gyógynövények helyes gyűjtésére, szárítására, tárolására vonatkozó alapismereteket, illetve megismerhették a környékünkre jellemző legelterjedtebb gyógynövényeket. Ezek jelentős részét már ismerték, míg egyesek esetében a felhasználásra vonatkozó ismeretek is a felszínre kerültek. Voltak azonban, akik őszintén meglepődtek azon, hogy az eddig gyomként ismert növény gyógyászati felhasználással is rendelkezik.

A következőkben egy gyógynövényfelismerő vetélkedőn tették próbára a gyógynövényekhez kapcsolódó ismereteiket, a legügyesebbek pedig díjakban is részesültek. A kompetencia központ feldolgozó részlegében a gyógynövények szárítására, lepárlására, tárolására szolgáló berendezésekkel és eszközökkel volt lehetőség megismerkedni. A gyógynövénykertben a környékünkön előforduló, illetve termeszthető gyógynövényekről szereztek ismereteket, különösen egyes kevésbé ismert növények felhasználása vetett fel érdeklődő kérdéseket. A program zárásaként közösen elfogyasztott, hétféle gyógynövényből készült tea a résztvevők felmelegedését is szolgálta, amelyre szükség is volt a hűvösre forduló, őszies időben.