Nyílt nap helyszíne volt 2016 szeptember 9-én a lókodi kompetenciaközpont. A változatos programok és nem utolsósorban a kedvező időjárás nagyszámú érdeklődőt vonzott a helyszínre. A pályázat keretében szervezett gyógynövényes képzés résztvevői is meghatározó szerepet vállaltak a programok előkészítésében és lebonyolításában.
Az esemény ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, melynek során Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány kuratóriumának elnöke a vidéki közösségek hagyományaink őrzésében betöltött szerepét emelte ki, illetve felhívta a figyelmet Udvarhelyszék természeti értékeire és a gyógynövényekben rejlő lehetőségekre. Nem csak az egészségmegőrzésben és a gyógyításban játszanak fontos szerepet, hanem gazdasági potenciált is rejtenek magukban, és ezek a lehetőségek az itt élő közösségek boldogulását kell szolgálják.
A megnyitó után több helyszínen kezdődtek el a műhelymunkák, melynek során az érdeklődők változatos ismereteket szerezhettek a gyógynövények gyűjtéséről, termesztéséről és feldolgozásáról. A bemutatókertnél tevékenykedő csoport a kert növényeit és azok felhasználását, illetve gyógyhatásait ismertette a folyamatosan érkező érdeklődőknek. Ezalatt a patak mellett található táborozóhelyen sürgő-forgó asszonyok gyógynövényes termékeket mutattak be, többek közt fűszer- és fürdősókat, krémeket, teákat, szörpöket. A jelenlevők ugyanakkor bizonyos termékek elkészítését ki is próbálhatták.
Párhuzamosan egy másik helyszínen Udvarhelyszék gyógynövényeivel ismerkedhettek a résztvevők, akik rengeteg hasznos ismerettel gazdagodtak a gyűjtést, tárolást, feldolgozást és felhasználást illetően. Az udvarhelyszéki levendulatermesztés kezdeti lépéseivel is megismerkedhettek az érdeklődők, akiknek szakavatott termesztők számoltak be eddigi tapasztalataikról, a levendulában rejlő lehetőségekről, illetve számos levendulából készült terméket is bemutattak.
Egy külön helyszínen néhány gyógynövény-feldolgozási módszer is bemutatásra került, többek közt a szárítás és a lepárlás. A jelenlevők tapasztalataik megosztásával, mindegyik műhelymunka során, jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy építő jellegű beszélgetések és tapasztalatcserék alakuljanak ki. Az egész esemény ideje alatt működő gyereksarok gondoskodott arról, hogy a legfiatalabb nemzedék tagjai is megtalálják a számukra megfelelő gyógynövényes foglalkozásokat. A legkisebbek rajzolhattak, betekintést nyerhettek a teakészítés rejtelmeibe, vagy éppen gyógynövényfelismerésben bizonyíthatták tudásukat.
A nagyszámú érdeklődő és a programokba való aktív bekapcsolódás ismét igazolta, hogy jelentős érdeklődés tapasztalható a gyógynövények iránt, úgy a szakemberek, mint a nagyközönség részéről. Ugyanakkor kiemelendő az is, hogy vidékünk jelentős lehetőségeket rejt magában ezen a területen is, amelynek megfelelő kihasználása csak a helyi közösségek részvételével képzelhető el.
